Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Erdélyi satófókusz 2012.02.08

2012.02.20

Kiemelt támogatás külhoni diákoknak (Beszélgetés Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettessel) – „Romániának és Magyarországnak továbbra is tudatos egymásrautaltságban kell élnie, még akkor is, ha a két ország gazdasági és válságkezelési nézetei nem egyeznek minden részletükben” – jelentette ki a Háromszéknek Semjén Zsolt. A magyar miniszterelnök-helyettes – aki a Kárpát Meditop Kupa kézilabdajátékok alkalmával járt Sepsiszentgyörgyön – támogatandónak tartja a pozitív diszkrimináció alkalmazását a határon túli magyar diákok magyarországi továbbtanulása ügyében (Háromszék)

Megtervezett volt Emil Boc lemondása, az eddigi román miniszterelnök már jó ideje előkészítette távozását hivatalából – írta kedden a román sajtó.

Ü Valamennyi miniszterét lecseréli a párt – Feltételeket szabna az RMDSZ – „A román Demokrata Liberális Párt valamennyi miniszterét lecseréli, és helyükre új tárcavezetőket javasol az alakuló kabinetbe” – jelentette be Emil Boc. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke jelezte, hogy csak bizonyos feltételek mellett hajlandók folytatni a kormányzást. A román Demokrata Liberális Párt (PD-L) úgy döntött, hogy valamennyi miniszterét lecseréli, és helyükre új tárcavezetőket javasol az alakuló kabinetbe. Ezt Emil Boc, a PD-L elnöke jelentette be kedden, aki közölte, hogy pártja nem fogja ugyanazokat a minisztereket javasolni Mihai Razvan Ungureanu megbízott kormányfőjelölt kabinetjébe, mint akik a Boc által hétfőig vezetett kormányban is helyet foglaltak. Ungureanut hétfőn nevezte ki Traian Basescu román államfő megbízott kormányfőjelöltnek, miután Boc benyújtotta lemondását a kormányfői tisztségről (MNO)

Ü Félig elkészült az új román kormánylista – A Boc kormány lemondása után Mihai Razvan Ungureanut, a külügyi hírszerzés vezetőjét kérte fel kormányalakításra Traian Basescu román államfő. A PNL elnöke, Crin Antonescu, az ellenzéki választási koalíció társelnöke azonnal elhatárolódott az új miniszterelnöktől, és jelezte: az ellenzéki pártok nem vesznek részt a miniszterek bizottsági meghallgatásában és nem szavazzák meg az Ungureanu kabinetet, bárkiből álljon is az (Nszv)

Ü A román sajtó szerint megtervezett volt Emil Boc lemondása – „Megtervezett volt Emil Boc lemondása, az eddigi román miniszterelnök már jó ideje előkészítette távozását hivatalából” - írta kedden a román sajtó. Emil Boc hétfőn mondott le kormányfői posztjáról, ami egyben a teljes román kormány lemondását jelenti. Az ‡Evenimentul Zilei című román napilapban Ion Cristoiu politikai elemző szerint Boc azért mondott le csak hétfőn, mert meg kellett várnia, amíg befejezi bukaresti látogatását a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége. A szerző szerint Boc nem az utca nyomására és nem a pártján belül vele szemben megfogalmazott bírálatok miatt köszönt le, hanem azért, mert távozása már korábban eldőlt. A cikkszerző ezzel arra utal, hogy Traian Basescu államfő szerint Boc lemondásáról már decemberben tárgyaltak (Nszv)

Ü 3 millió lej az anyanyelvű oktatásnak – „A magyar iskola nem kerül többe, de ha valamiért mégis igen, tudni kell, hogy a rászorulóknak számos támogatási lehetőség áll rendelkezésére” – jelentette ki Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási kérdésekért felelős főtitkárhelyettese tegnap Kolozsváron a Szövetség Főtitkárságának ülését követően. Ennek egyik fő napirendi pontja az a tájékoztatási kampány volt, amelynek során a RMDSZ arra biztatja a magyar szülőket, hogy magyar iskolába vagy magyar osztályba írassák gyermekeiket (Paprika Rádió)

Ü Magyar rektorjelölt a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen – Első alkalommal van magyar rektorjelölt a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. Vincze Enikő antropológus, egyetemi tanár kedden sajtótájékoztatón ismertette programját. Az új tanügyi törvény értelmében idéntől a vezető tisztségekért minden felsőoktatási intézményben választásokat tartanak (kolozsvariradio.ro)

Ü Az ellenzék nem fogja megszavazni Ungureanu kormányát – A román ellenzéki Nemzeti Liberális Párt elnöke bejelentette hétfőn, hogy az ellenzék nem fogja megszavazni Mihai Razvan Ungureanu kormányát. Crin Antonescu, aki egyben az ellenzéki pártszövetség alelnöke is, bírálta az államfőt, mert a Külföldi Hírszerző Szolgálat főnökének adott kormányalakítási megbízatást. „Elfogadhatatlan Románia számára, hogy egy különleges szolgálat vezetőjét jelöljék a kormány élére. Mindenkiben kétségeket kelt majd, hogy a szolgálat főnöke független-e a politikától" – mondta (MTI/Erdély.ma)

Ü A magyar diákok szövetsége elutasítja a manipulálást – A törvénytelen választások hevében tovább folyik a manipulálás a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Többször is beszámoltunk arról, hogy a magyar oktatók távol maradtak a választásoktól, az egyetem román többségű szenátusa ugyanis a mai napig sem volt hajlandó az egyetem szervezési és működési szabályzatát az új oktatási törvényhez igazítani, ami lehetővé tette volna a magyar tagozat önállósulását, a magyar főtanszékek létrehozását. Bár a magyar oktatók határozottan visszautasították a részvételt, az egyetem jelenlegi vezetősége minden vezető testületben leosztotta a helyek egyharmadát, esetenként valamivel többet, s talált is néhány jelentkezőt, akik a magyar oktatók közös állásfoglalása ellenére önként vagy kényszerből vállalták a jelöltséget (Népújság)

Ü Politikai helyzetelemzés a Boc-kormány lemondása után – Hétfőn, a január 6-i kormányülésen Emil Boc kormányfő benyújtotta a kabinet lemondását. Döntését azzal indokolta, hogy nem kívánja veszélyeztetni az ország gazdasági stabilitását. Az Erdélyi Figyelőben elemezték a történteket. A stúdióban Orbán S. Katalin műsorvezető Tibori Szabó Zoltán újságírót kérdezte, telefonon bejelentkezett Fekete Szabó András, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője, éppen azelőtt, hogy a szövetség képviselői bementek volna tárgyalni az államelnökkel a további lépéseket illetően (Erdély.ma)

Ü Boc: vissza fogja szerezni szavazótáborát – „Céljául tűzte ki, hogy alakulata visszaszerezze a megszorítások miatt jelentősen megcsappant szavazótáborát, és a választásokon a voksok legkevesebb 30 százalékát szerezze meg, mint 2008-ban” - mondta a Demokrata Liberális Párt elnöke, Emil Boc (kolozsvariradio.ro)

Ü Plusz egy miniszteri szék az RMDSZ-nek? – A Demokrata-Liberális Párt igazgatótanácsa kedden megszavazta, hogy a Boc-kormány egyetlen PDL-s tárcavezetője se kapjon helyet az Ungureanu-kabinetben. Az RMDSZ nem hívja vissza Kelemen Hunort és Borbély Lászlót, értesülések szerint újabb miniszteri széket kaphat a magyar érdekvédelmi szövetség – Az RMDSZ és az UNPR az eddigi értesülések szerint nem váltja minisztereit, így Kelemen Hunor maradhat a művelődési tárca vezetője és Borbély László a környezetvédelmi miniszter. A Magyar Rádió szerint az RMDSZ egy harmadik miniszteri széket is kaphat, legalább is ezt szabták a koalíció további támogatása feltételéül (Mediatica.ro)

Ü A MOGYE helyzetének megoldása az egyik feltétele az RMDSZ kormányrészvételének – Az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsának ülését követően Kelemen Hunor szövetségi elnök elmondta, az RMDSZ feltételekhez köti a Demokrata-Liberális Párttal való koalíciót. „Ezek a feltételek nagyon egyszerűek. Egyrészt az életszínvonal növelésére vonatkoznak: a fizetések és nyugdíjak emelésére az első negyedév gazdasági és költségvetési adatainak megfelelően, másrészt az infrastrukturális beruházások folytatására, itt elsősorban az Észak-erdélyi autópálya építésének a folytatását szorgalmazzuk. Minden állampolgárnak látnia kell, hogy az elmúlt másfél évben megtett gazdasági erőfeszítés eredményeket hoz. Ezeknek a feltételeknek a kormányprogramban, illetve a megkötendő koalíciós megállapodásban benne kell lenniük” – nyilatkozta az RMDSZ elnöke. Hozzátette, létezik ugyanakkor néhány olyan kérdés, amelyet választási esztendőben is lehet és kell is rendezni. „A marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar fakultásának a helyzetét meg kell oldani, a koalíciós megállapodásnak ezt is tartalmaznia kell, de olyan kérdések is szerepelnek majd, mint a levéltári törvény, a visszaszolgáltatási bizottságnak a helyzete, hiszen ennek a működése az elmúlt két évben teljesen leállt, így a jogos tulajdonosok egyetlen ingatlant sem kaptak vissza” – ismertette az RMDSZ elnöke a SZÁT által leszögezett feltételeket (Erdély.ma)

Ü Népszámlálás: a szórvány apad inkább – „Erdélyben ott van magyar jövő, ahol többségben és tömbben él a magyarság” – szögezte le a Krónikának Antal Árpád a népszámlálás részleges eredményei kapcsán. Sepsiszentgyörgy szociológusvégzettségű polgármestere hangsúlyozta, a cenzus eddigi adatai megerősítették, hogy Erdélyben a Partium–Kolozsvár–Székelyföld-tengelyen van magyar élet. „Ezt a tengelyt kell politikailag és demográfiai szempontból megerősíteni, és erre kell alapozni a szórvány jövőjét is” – hangsúlyozta Antal Árpád, aki szerint a magyarság fogyása a szórványban nagyon nehezen állítható meg. „Ám ha egy dévai magyar fiatalnak erős erdélyi magyar közösségeket tudunk mutatni, akkor nagyobb valószínűséggel ragaszkodik majd anyanyelvéhez, kultúrájához” – fejtette ki Antal. Az elöljáró rámutatott, a szórványban sokkal radikálisabb a magyarság fogyása, mint a Székelyföldön: az átlag 12,1 százalékos csökkenés a székely megyékben kisebb, a szórványban viszont sokkal nagyobb (Krónika)

Ü Kisebbségellenes gesztus Teszáritól – Többek között a napi egyórás magyar adástól, az országban élő német és a további 16 elismert kisebbség műsoraitól, az esti regionális híradótól, valamint a hazai kosárlabda-bajnokság élő közvetítéseitől fosztotta meg a tévénézőket az RDS&RCS szolgáltató. A Digi-csomag előfizetői egyik napról a másikra a TVR3-as csatorna nélkül maradtak (Krónika)

Ü Támogatást nyújt az RMDSZ a magyarul tanulóknak – „A magyar iskola nem kerül többe, de ha valamiért mégis igen, tudni kell, hogy a rászorulóknak számos támogatási lehetőség áll rendelkezésére” – jelentette ki Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási kérdésekért felelős főtitkárhelyettese tegnap Kolozsváron a szövetség főtitkárságának ülését követően (Krónika)

Ü Több pénz jut a kultúrára Sepsiszentgyörgyön – Rendkívüli tanácsülés keretében szavazta meg az idei évi költségvetését a sepsiszentgyörgyi önkormányzat képviselő-testülete, melyet a frakciók vezetői kiegyensúlyozottnak, előremutatónak neveztek. Antal Árpád polgármester elmondta, idén 89 millió lej bevétellel számolnak, és 90 millió lej kiadásra készítettek terveket, egymillió lej a tavalyról maradt (Krónika)

Ü Mit kezdene Vincze Enikő a macsó BBTE-vel?Vincze Enikő antropológus, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára és egyetlen magyar rektorjelöltje ma sajtótájékoztatón ismertette programját Kolozsváron. Idén minden felsőoktatási intézményben választásokat tartanak, az új tanügyi törvény szabályai szerint. A kolozsvári BBTE rektori székéért Vincze Enikő mellett négyen indulnak: Ion Aurel Pop történész, Daniel David pszichológus, Cristina Ciumaş közgazdász és Decebal Ciurchea fizikus. A választásnak, a kampányolásnak máris van egy fontos hozadéka: nyilvános fórum alakult, ahol bárki beleszólhat az ott zajló vitákba többek között az egyetem jelenlegi helyzetéről, működési módjáról, a rektorválasztásról. A honlapot azért hozták létre, hogy a jövőben a döntéseket az egyetemen demokratikusan hozzák meg, ehhez pedig nem árt, ha tudjuk, mi fán terem a részvételi demokrácia (Manna.ro)

Ü Fogy és székelyesedik a magyar – Nyilvánosságot láttak a népszámlálási adatok városi bontásban: már csak Kolozsvár és Temesvár van háromszázezer fő fölött Erdélyben. 2002-ben Iaşi volt Románia második legnagyobb városa 321 ezer lakossal. Mára 263 ezer főre csökkent az itt élők száma, néhány településen 30 százalékkal fogyott a lakosság (Manna.ro)

Ü Ungureanu kabinet: majdnem minden a régi – A Boc-kormány több tagja is részt vesz az Ungureanu-kabinetben, a magyaroknak bérelt helye van. Tíz név már biztos az új listán, folynak a tárgyalások. A belügy, az agrár, a pénzügy, a gazdasági és a kommunikációs tárcák élén változás lesz, nem tudni, hogy kik jöhetnek a távozó miniszterek helyett. Hétfő este folytak a PDL politikusai és Mihai Răzvan Ungureanu között a tárgyalások a miniszteri bársonyszékekről. Biztosra vehető, hogy távozik Traian Igaş a belügy éléről, Gheorghe Ialomiţianu pénzügyminisztert Bogdan Drăgoi váltja. Meg nem erősített hírek szerint a belügyi tárcára az UNPR tart igény (Manna.ro)

Ü Az RMDSZ kiszáll a buliból?Kelemen Hunor szerint feltételekkel, de vállalhatja az RMDSZ az Ungureanu-kormányban való részvételt, Frunda György ez a kabinet "célt tévesztett" – A szövetség elnöke kedd este nyilatkozott arról, milyen elvárásokkal venne részt a következő hónapok munkájában az RMDSZ – A feltételek között szerepel többek között a nyugdíjak és bérek emelése a következő negyedévben (ha a gazdasági növekedés ezt lehetővé teszi), az infrastrukturális beruházások folytatása (pl. az észak-erdélyi autópálya építése), a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar fakultásának elindítása, a levéltári törvény (Manna.ro)

Ü Frundának nem fogadnak szótFrunda György RMDSZ-es szenátor kérte a kedd esti Szövetségi Állandó Tanácson társait, hogy lépjenek ki a kormányszövetségből, a vezetőség mégis úgy döntött, hogy maradnak folytatni a koalíciós tárgyalásokat. A szenátor közölte, hogy több RMDSZ-es vezető is szükségesnek találta az előrehozott választásokat, de mindannyian amellett álltak ki, hogy ha az államfő nem dönt a parlament feloszlatása és az előrehozott választások mellett, akkor inkább maradjanak a koalícióban, mintsem zsákutcába kerüljenek (Manna.ro)

Ü Markó: egyelőre nem merült fel a távozásom a kabinetbőlMarkó Béla kijelentette, egyelőre nem merült fel az, hogy Mihai Razvan Ungureanu kinevezett miniszterelnök kabinetjének nem lesz a tagja. Markó Bélát arról kérdezték, hogy szándékozik-e miniszterelnök-helyettesként maradni az új kabinetben (Transindex)

Ü Marosvásárhely: az RMDSZ ellen, az EMNP/EMNT-vel szövetkezne a helyi MPP – Az MPP Maros megyei szervezete felkéri az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács helyi és országos szervezetét és ezeknek a struktúráknak vezetőit, hogy mihamarabb csatlakozzanak az általuk kezdeményezte Polgári Koalícióhoz, és találjanak egy közös, pártok felett álló közös jelöltet, aki képes megnyerni a marosvásárhelyi polgármesteri választást. A polgáriak úgy vélik, az RMDSZ-t pártszempontok vezérlik, hiszen a "szövetség a tőle megszokott arroganciával rúgta fel a marosvásárhelyi polgármesterjelölt-állítás körül kialakítandó konszenzus írott és íratlan szabályait" - írják közleményükben (Transindex)

Ü Székely István: megszavazza a parlament az Ungureanu-kabinetet – „Előfordulhat, hogy a csütörtöki ülésen nem kap bizalmat az Ungureanu-kabinet, de biztos, hogy legkésőbb a második parlamenti ülésen megalakul az új kormány” - mondta Székely István. A politológus szerint ha második nekifutásból sem szavazzák meg az új kabinetet, akkor belátható távolságba kerülnek a parlamenti választások, amit, úgy tűnik, a PDL mindenképpen megpróbál elkerülni (Transindex)

Ü Az illúzió vége? – Pénz beszél, az etnopolitikai hosszútávfutás nem szexi – A romániai magyar projekt egy ötlettelen közéleti elit és az anyagiakkal törődő átlagpolgár között aszalódik. Bognár Zoltánnal és Kiss Tamással beszélgettünk. Igaz-e az, hogy az erdélyi magyarok egyre inkább elfordulnak a közélettől, és ha igen, mi ennek az oka? Mivel lehet magyarázni azt, hogy az erdélyi magyar társadalom egyre töredezettebbé válik, az egyes régiók pedig egyre elszigeteltebbek? Létezik-e még romániai magyar projekt, és ha igen, ki hisz benne? Van-e remény arra, hogy ezeket a folyamatokat meg lehet fordítani? Az elmúlt időszakban ilyen és ehhez hasonló témákról beszélgettünk Bognár Zoltán politológussal, illetve Kiss Tamás szociológussal (a Kiss-interjú decemberben, a Bognár-interjú pedig néhány hete, január elején készült). Alább a két beszélgetést kivonatolva, témák szerint csoportosítva lehet olvasni (Transindex)

Ü Sakkban tart az RMDSZ – Csak feltételekkel támogatja a szövetség Mihai Răzvan Ungureanu kormányát – Az RMDSZ és az Országos Szövetség Románia Haladásáért megőrizte, a Demokrata Liberális Párt pedig új arcokra cserélte valamennyi eddigi miniszterét a Mihai Răzvan Ungureanu vezette új kormányban, amelyet azonban a miniszterelnök-jelölt csak akkor terjeszthet holnap a parlament elé, ha a koalícióban elfogadják az RMDSZ feltételeit. Ma mutatja be Mihai Răzvan Ungureanu miniszterelnök-jelölt a parlamenti pártokkal tegnap külön-külön és este közösen is egyeztetett kormányát, amelyben – a lapzártánkig érkezett információk szerint – az előző kabinet miniszterei közül csak két kisebbik koalíciós párt tárcavezetői őrzik meg tisztségüket. Emil Boc pártelnök javaslatára a Demokrata Liberális Párt (PDL) országos vezetősége egyöntetűen úgy döntött, hogy lecseréli teljes miniszteri gárdáját. „Valamennyi PDL-s miniszter visszalép, és új csapatot javasolunk az ország élére” – fogalmazott Emil Boc (ÚMSZ)

Ü Külügyér, kémfőnök, kormányfő?Mihai Răzvan Ungureanu a hazai diplomácia vezetőjeként azon volt, hogy megtisztítsa a tárcát a „megcsontosodott mamutoktól”, a Külügyi Hírszerző Szolgálat vezetőjeként példás diszkrécióról tett bizonyságot (ÚMSZ)

Ü Multikulturális rektorválasztási láz – „A rendszerváltás után először van reális esély arra, hogy a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem vezetése valóban demokratikussá és áttekinthetővé váljon Vincze Enikő rektorjelölt programja révén” – hangsúlyozták tegnapi sajtótájékoztatójukon azok a tanárok, akik Vincze Enikő antropológust támogatják a rektori funkció elnyerésében (ÚMSZ)

Ü Hamis állítás, hogy visszatartották volna a csángószövetségnek szánt támogatásokat – A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) szerint hamis a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) az az állítása, hogy visszatartották a támogatásokat, és az alapítvány fenntartja javaslatát egy új szervezeti struktúra létrehozására. Ezt az AMMOA közölte kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írták, az AMMOA az elmúlt három hónapban több részletben mintegy 14 millió forintot (legutóbb 2012. január 19-én csaknem 6 millió forintot) bocsátott az MCSMSZ oktatási programjának rendelkezésére. „Hamis tehát az MCSMSZ állítása, hogy az AMMOA visszatartotta volna az MCSMSZ-nek szánt támogatásokat" – fejtették ki. Kitértek arra is, hogy az AMMOA fenntartja javaslatát egy új szervezeti struktúra létrehozására, amely biztosítja az oktatási program folytonosságát és a támogatások cél szerint történő felhasználását. „Célunk egy Romániában bejegyzett alapítvány létrehozatala, mely együttesen érdekeltté teszi az oktatási programban a támogatókat, a programot megvalósítókat és a moldvai magyarságot is" – olvasható a közleményben, amely kitér arra is, hogy az új alapítvány pénzügyi és szakmai tekintetben felügyelné az oktatási programot, de a program operatív lebonyolítását az MCSMSZ volt alkalmazottai (köztük a jelenlegi tanárok) végeznék. Ellentétben az MCSMSZ híreszteléseivel, az új alapítvány létrehozása és működtetése minimális többletkiadást eredményez, amely sokszorosan meg fog térülni a hanyag és pazarló gazdálkodás kiküszöbölésével (MTI/Erdély.ma)

Ü Politikusok a társadalmi elégedetlenségről – Hetek óta tüntetnek az emberek a bukaresti Egyetem téren és az ország több városában. A tüntetők nap, mint nap hangot adnak követeléseiknek, elégedetlenségüknek. De hogyan is látják mindezt a politikusok? Mi az, amit szerintük a továbbiakban az elégedetlenek, a választóik elvárnának tőlük? – erre kerestük a válaszokat régiónk politikusainál (Nyugati Jelen)

Ü Az új kormányról csütörtökön szavaznakEmil Boc, a PDL elnöke kedden azt nyilatkozta, hogy az új kormányról csütörtökön szavaznak és a koalíciós pártok hamarosan megteszik javaslataikat a tárcák élére (Nyugati Jelen)

Ü Magyarságnak szánt összegek Arad költségvetésében – A Megbékélés Parkjának rendezése kiemelt helyen – Minden esztendőben hosszas előkészítés, kemény lobbi eredményeként sikerül az RMDSZ-nek elérnie, hogy a magyar oktatási intézmények, kulturális programok, egyházak elfogadható arányban jussanak forrásokhoz a megyeszékhely költségvetéséből (Nyugati Jelen)

Ü A diakónia helyzete nálunk és külföldön – Mint arról tegnap lapszámunkban már olvashatták, Szociális munka és/vagy diakónia? címmel nemzetközi alkalmazott teológiai konferenciát tartottak hétfőn a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen. A rendezvényen neves előadók értekeztek. A délutáni korreferátumok sorában Hannie Hermán Mostert a hollandiai diakónia történetét ismertette röviden. Előadásában hangsúlyozta: sokkal jobban oda kellene figyelnünk egymásra, és közösségépítésre kellene törekednünk, mert mindenhol felütötte fejét a szegénység és a munkanélküliség. Meg kell osztani mindent, amit Istentől kapunk, mert csak kölcsönkaptuk Teremtőnktől jó tulajdonságainkat azért, hogy segíthessünk azoknak, akik körülöttünk élnek. Támogatnunk kellene egymást a terheink cipelésében, mert ha több vállra nehezedik ugyanaz a súly, akkor könnyebben tudjuk utunkon együtt cipelni az élet terheit. Elmondta, hogy a diakóniai tevékenység nagyon sokat segített a hollandiai rászorulókon. A diakóniának köszönhetően létrejött 2002-ben a hollandiai élelmiszerbank, és kórházak épültek fel. Ma leginkább azokat a szülőket támogatják, akik egyedül nevelik gyermekeiket, illetve a munkanélkülieket segítik. Az ehhez szükséges pénzösszegeket az istentiszteletek alatti gyűjtéseken szerzik be, szerinte Románia ezt kellene, hogy eltanulja Hollandiától, ugyanis sok kicsi sokra megy (http://www.reggeliujsag.ro/)

 

Forrás:

Kisebbségi SajtófókuszCivitas Europica Centralis (CEC) · H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. · http://www.ceucent.net/