Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sajtófigyelő 2011.02.15

2011.02.15

Románia

Ü Belebetegszik Románia a reformba – Kivándorolni készülnek a romániai családorvosok: így tiltakoznak az egészségügyi minisztérium által ajánlott keretszerződés ellen. Közben több kórházban az orvosok a páciensekkel karöltve tiltakoznak a tervezett átszervezések ellen (Nsz)

Ü Mubarak után”: metaforikus vonzatú közlemény – Közleményt küldött lapunknak is Tőkés László, az EP egyik alelnöke, EMNT-elnök. Aktuálpolitikai vonzatú kérdésekről fejti ki meglátásait, metaforikus kérdés kapcsán – „Az RMDSZ zárványideológusai, Cs. Gyimesi Éva és Sike Lajos legutóbbi sajtóbéli megnyilatkozásaik alapján minden bizonnyal megérdemelnék az

Ezüstfenyő-díj kongresszusi különkiadását. Az önjelölt demokráciabajnokok mára már teljesen elvesztették a mértéket, „kritikájuk” elvtársaik rögeszméinek kritikátlan szajkózásából áll, beszédük pedig gyűlöletbeszéd…” (Bihari Napló)

Ü Sokan keresik fel a margittai RMDSZ-irodát – A margittai RMDSZ-szervezet teljeskörű segítséget nyújt a kettős állampolgárság megszerzéséhez szükséges iratcsomó összeállításában. Fogadónapokon négy ügyintézővel dolgoznak (Bihari Napló)

Ü Független kormányfő váltja Emil Bocot? – „Független miniszterelnököt javasolt Emil Boc helyett Traian Băsescu államfő” — számolt be tegnap demokrata-liberális forrásokra hivatkozva több román hírügynökség. Információik szerint az államelnök Mugur Isărescu jegybanki elnököt próbálta meggyőzni, hogy vállalja a feladatot (Erdély.ma)

Ü Tanfolyamok lesznek Feketeerdőn – A munkanélküliek átképzésére irányul az a projekt, amelynek társpartnere a Bihar megyei Tanügyi Szabad Szakszervezet. Háromszáz személy átképzését segítik elő (Erdon.ro)

Ü Még legalább két mandátumra való munka van – A tavalyi évhez képest idén tizenhatmillió lejjel több pénzből gazdálkodhat Csíkszereda. A pluszösszeget további beruházásokra költi a városvezetés: elkezdik az uszoda építését, a Mikó-vár felújítását, a városközpont rendbetételét. Ráduly Róbert Kálmán polgármester szerint a megyeszékhelyen még legalább nyolc évre való munka van, a tennivalókat pedig a mostani csapattal képzeli el (Hargita Népe)

Ü Békétlenkedők a gyergyószentmiklósi RMDSZ-ben – Információink szerint kedden iktatják az RMDSZ gyergyószentmiklósi irodájában azokat az íveket, amelyek aláírói Barti Tihamér elnök tevékenységének kiértékelését kérik, illetve 15 napon belül közgyűlés összehívását sürgetik. Az aláírásgyűjtést megelőzően, január folyamán két személy lépett ki a gyergyószentmiklósi RMDSZ választmányából (Hargita Népe)

Ü Tovább csökkent Románia lakossága – Románia az előző esztendőben tartotta az utóbbi évek trendjét és 2010-ben tovább csökkent az ország lakossága. Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint a nemrég véget ért tavalyi évben 47.825 fővel csökkent Románia lakossága. Ez megközelítőleg 34 ezerrel több, mint amennyivel 2009-ben csökkent a lakosság száma (Impulzus.ro)

Ü Markó Bélával egyeztetett Olosz GergelyMarkó Béla RMDSZ-elnökkel tárgyalt hétfőn Olosz Gergely, a szövetség elnöki tisztségére pályázó három jelölt egyike. Olosz találkozó utáni közlése szerint Markó Béla támogatásáról biztosította őt tervei megvalósításában arra az esetre, ha elnyerné az elnöki tisztséget (Krónika)

Ü Băsescu: vezetési válságban szenved a PDL – Alaposan pellengérre állította az általa korábban elnökölt Demokrata-Liberális Pártot (PDL) Traian Băsescu államfő. Az elnök a 8România Liberă című bukaresti napilapnak adott interjúban leszögezte: a nagyobbik kormánypárt vezetési válságban szenved, ugyanúgy, mint a két ellenzéki párt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) (Krónika)

Ü Honosítás: házhoz ment a konzul – Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szatmárnémeti elnökségének kezdeményezésére először rendeztek konzuli napot a magyar nyelvterületen. Barabás János, a Magyar Köztársaság Kolozsvári Főkonzulátusának konzulja pénteken a szatmári demokrácia-központban fogadta az érdeklődőket, és mintegy 12 állampolgársági kérelmet vett át (Krónika)

Ü Népszerűsítik a székely árukat – Elégedetten vették szemügyre a Cora üzletlánc magyarországi képviselői a több mint 500 székelyföldi eledelt és ruházati cikket pénteken a Hargita Megyei Tanács Márványtermében. A Magyar Hipermarket Kft. a Székely Hetek tavalyi sikerén felbuzdulva folytatni kívánja az exportot, ezért látogattak most el a Székelyföldre. Tavaly egyetlen Maros megyei mellett többnyire Hargita megyei termelők portékáit rendelte meg a Magyar Hipermarket Kft (Krónika)

Ü Megbuktatná a kormányt az ellenzék – „Az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) belső választásai nyomán dőlhet el az ellenzék által benyújtani kívánt újabb bizalmatlansági indítvány sorsa” – nyilatkozta a hétvégén Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke (Krónika)

Ü RMDSZ: finisben a kampány – Két héttel a tisztújító kongresszus előtt célegyenesbe került a választási kampány az RMDSZ-ben. Ezen a héten a Bihar és Szatmár megyei, illetve a Nagybánya Központú Területi Szervezet is eldönti, melyik jelöltet támogatja majd Nagyváradon (ÚMSZ)

Ü Átvenni nehéz, átadni még komplikáltabb? – Több platform zárt fülkés szavazatot javasolt – Mint tegnapi lapunkban olvashatták, kemény szópárbajokra is sor került, sőt sértegetések is elhangzottak a Szövetségi Képviselők Tanácsa szombati ülésén (Népújság)

Ü Băsescu: A románok 2014–2015-ben élnek majd úgy, mint 2007-benTraian Băsescu államelnök a hétfői 8România Liberă napilapban közölt interjúban úgy értékelte, hogy a románok 2014–2015-ben élnek majd körülbelül olyan színvonalon, mint 2007–2008-ban (Nyugati Jelen)

Ü Băsescu kormányfőt keres!? Emil Boc helyett független miniszterelnököt szeretne látni a kormány élén Traian Băsescu államfő” – írja a 8Mediafax, demokrata-liberális párti forrásokra hivatkozva. A hírügynökség szerint vasárnap és hétfőn Băsescu a párt egyes helyi szervezeteinek vezetőivel találkozott a közelgő, párton belüli választások kapcsán, és az informális találkozókon állítólag felmerült, hogy a pártelnöki és a kormányfői tisztséget el kell választani egymástól, mivel Emil Boc kormányfői teendői miatt elhanyagolta a pártelnökséget (Szabadság)

Ü Băsescu: a leleplezések Schengenért történtek – „A vámosok és határrendészek korrupt hálózatának felgöngyölítése beilleszkedik a román schengeni csatlakozás felkészülési folyamatába” – fejtette ki Traian Băsescu államfő a 8România liberă című napilapnak adott hétfői interjújában (Szabadság)

Ü Sokan folyamodnak kettős állampolgárságért – Számos érdekes tanulsággal szolgált a honosítást előkészítő irodában eddig eltöltött másfél hónap. A Demokrácia Központok ügyvezető elnöke levélben köszönte az összes iroda munkatársainak a kemény munkát. A kolozsvári előkészítők ellenére szembesülnünk kellett azzal, hogy léteznek ugyan átlagos esetek, de előfordulhatnak különleges személyek és helyzetek is. Ez utóbbiakat pedig csak kölcsönös segítséggel, világhálós információ áramoltatással lehetett helyesen megoldani, általában rövid idő alatt (Szabadság)

Ü Olosz: megválasztásom esetén számíthatok Markó támogatására céljaim megvalósításához – „Markó Béla szövetségi elnök biztosított arról, hogy amennyiben megválasztanak az RMDSZ elnökévé, számíthatok a támogatására a kitűzött céljaim megvalósításához” - nyilatkozta Olosz Gergely elnökjelölt a Szövetség elnökével való találkozója után (Transindex)

Ü Takács: Markó soha nem mondaná, hogy nem támogatná a demokratikus választás nyertesét – „Ha nem az RMDSZ elnöki tisztségéről lenne szó, akkor a hét viccének tartanám Olosz Gergely nyilatkozatát” - kommentálta a Transindexnek Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke a Szövetség elnöki tisztségére pályázó politikus mai nyilatkozatát, amely szerint megválasztása esetén Markó Béla támogatni fogja céljai megvalósításában (Transindex)

Ü 561 tagú az RMDSZ 10. Kongresszusa – A február 26-27-én, a nagyváradi Szakszervezetek Művelődési Házában sorra kerülő RMDSZ Kongresszuson 561 szavazati joggal rendelkező küldött vesz részt. A Szövetségi Szabályzat-felügyelő Bizottság (SZSZFB) erre vonatkozó határozatát a szombati SZKT-n fogadták el (Transindex)

 

Forrás:

EÖKIK · H-1461 Budapest, Pf. 362. · ( +36 1 2167292, Fax: +36 1  2167696 · www.eokik.hu