Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Uniós jogszabályt a nemzeti régiók védelmében! Támogassa a kezdeményezést!

2012.06.28

Támogassa a kezdeményezést!

 

Közvetlen demokrácia és uniós polgári kezdeményezés

A demokrácia első modellje, az antik görög demokrácia közvetlen demokrácia volt: ez azt jelentette, hogy a nép, azaz a szabad athéni polgárok közösen hoztak meg majdnem minden döntést. Ez azonban Periklész aranykora után (Kr.e. V. század) nagyon hamar felbomlott.

A felbomlás okai fontosak, hogy megértsük a közvetlen demokrácia mai lehetőségeit és eszközeit: az athéni agórára egyszerre 5-6000 ember fért be, és ez túl nagy tömeg volt ahhoz, hogy megfelelő vitákat lehessen lefolytatni, olyanokat, amelyekben a kérdések a közös érdekek kiegyensúlyozó látószöge alá kerülhetnek. Az eredmény a népgyűlés (ekklészia) gyors polarizálódása, a gazdagok és szegények közötti ellentét kiéleződése, az "osztályharc" demagógiája lett. Az sem vált a közvetlen (népgyűléses) demokrácia előnyére, hogy athéni polgárt havi 3-4 népgyűlésre hívták, és ezzel jelentős mértékben a politika, a közügyek rabjává tették, szenvedélyessége – mint Giovanni Sartori írja a demokráciáról szóló híres könyvében – a politika területére tevődött át, és mindez a gazdaság sorvadásához vezetett.

A modern korban a demokrácia újraalakításának a kerete már nem a városállam, hanem a területi állam lett. Ebben a keretben peddig már nem volt lehetséges a közvetlen demokrácia (az agóra-tanácskozás), helyébe a képviseleti demokrácia lépett, amely a parlamenti döntéshozatalt állította a népi döntéshozatal helyébe. Persze, ennek alapja az volt, hogy a demokratikus választások intézményének bevezetésével a parlamentek maguk váltak "népképviseletté".

A közvetlen demokrácia a XX-XXI. században jelentősen visszaszorult a modern államokban, a demokrácia modern felfogása a képviseletet helyezi a középpontba.

Ekkor a közvetlen demokráciának – pontosabban: a "nép" közvetlen beavatkozásának a politikai döntéshozatalba – a modern képviseleti rendszerekben három intézményes formája alakult ki. Ezek: a) a népszavazás (országos vagy helyi); b) a népi kezdeményezés; c) a visszahívás. Olyan intézmények, eljárások ezek, amelyeknek a célja: lehetőséget biztosítani a képviseleti demokrácia hibáinak ellensúlyozására.

Közülük a népszavazás a legelterjedtebb intézmény, mely lehetővé teszi, hogy a választópolgárok közvetlenül szavazzanak meghatározott politikai vagy törvényhozási kérdésekben. Annak érdekében, hogy a népszavazás eredménye legitim legyen, rendkívül fontos, hogy a kérdés lehetőleg a legegyszerűbb és legegyértelműbb megfogalmazást kapja (hogy minden választópolgár lehetőleg ugyanazt értse rajta), ezért a népszavazásra bocsájtandó kérdés megfogalmazása körültekintő szabályozást igényel. Ebből következik, hogy vannak kérdések, melyek népszavazásra való bocsátását az alkotmány vagy törvények tiltják. A népszavazás kiírásáról az alkotmányok és törvények rendelkeznek; ezek határozzák meg – például –, hogy mely kérdésekben kötelező a népszavazás, és melyek azok, amelyekben kiírása mérlegelés tárgya lehet. Eredményük kötőereje tekintetében pedig a népszavazások lehetnek ügydöntőek vagy konzultatívak.

Nincs egységes fogalomhasználat. A népszavazás fogalma helyett használják még a referendum és a plebiszcitum kifejezéseket is. A plebiszcitum kifejezés jobbára akkor használatos, ha a szuverenitás megváltozása (pl. egy terület hovatartozása) vagy a kormányforma/államforma megváltoztatása a kérdéses ügy. A referendum viszont inkább gyűjtőfogalom-jellegű.

A népi kezdeményezés (iniciatíva) esetében a közvetlen demokrácia arra irányul, hogy az állampolgárok kezdeményezhessék (természetesen megfelelő számú aláírás összegyűjtésével) valamely kérdés napirendre tűzését és megtárgyalását a törvényhozó testületekben. Ez szintén körültekintő szabályozást igényel, amely az aláírásgyűjtő ív formájára, hitelesítésére, az aláírásgyűjtés bejegyzésére, időtartamára, valamint a hiteles aláírások azon számára vonatkozik, amely szükséges ahhoz, hogy a népi kezdeményezés tárgyát a törvényhozó testület megtárgyalja. Az egyes országok gyakorlata ebben is szerteágazó.

A visszahívás intézményét – mellyel az állampolgárok megfelelő számú aláírás összegyűjtésével szavazást kezdeményezhetnek valamely megválasztott tisztségviselő hivatalból történő eltávolításáról – a parlamentáris rendszerekben általában nem alkalmazzák.

A politikatudomány álláspontja szerint a népszavazás alacsonyabb rendű eszköze a politikai döntéshozatalnak, mint a parlament; a közvetlen demokrácia pedig inkább kiegészítő és korrekciós eszköze a képviseleti demokráciának. Egyesek szerint a közvetlen demokrácia eszközei instabilitást okoznak a demokratikus működési rendben. Európa nemzeti régiói nézőpontjából azonban azt kell megállapítanunk, hogy a közvetlen demokrácia instabilitást, változást generáló hatása stratégiailag is fontos lehetőség, mert eszközt ad a kívánt közjogi változások (autonómia, önkormányzatiság) eléréséhez. Az instabilitáson itt tehát inkább "átmenetet" kell értenünk, a közjogi keretek alapvető átalakulását, amelyben a közvetlen demokrácia eljárásai kerülnek előtérbe. Erre vonatkozóan érdemes a magyar alkotmánybíróság egy fontos megállapítását idézni, amely szerint "a közvetlen hatalomgyakorlás a népszuverenitás gyakorlásának kivételes formája, amely azonban kivételes megvalósulása eseteiben a képviseleti hatalomgyakorlás fölött áll".
 

Az Európai Unió, érzékelvén, hogy a többszintű európai kormányzás bürokratizmusa az uniós polgárok szemében a demokrácia hiányaként és a kormányzás illegitim jellegeként jelenik meg, szintén a közvetlen demokrácia korrekciós eszközével próbál változtatni ezen.

Az európai polgári kezdeményezés intézményét a Lisszaboni Szerződés Szerződés vezette be első ízben, éspedig a következőképpen: "legalább egymillió uniós polgár, akik egyben a tagállamok egy jelentős számának állampolgárai, kezdeményezheti, hogy az Európai Bizottság – hatáskörén belül – terjesszen elő megfelelő javaslatot azokban az ügyekben, amelyekben a polgárok megítélése szerint a Szerződések végrehajtásához uniós jogi aktus elfogadására van szükség". Ennek alapján született meg az az európai rendelet, amely szerint a kezdeményezést olyan polgári bizottság indíthatja el, amely legalább 7 olyan személyből áll, akik legalább 7 különböző tagállamban rendelkeznek lakóhellyel, és ha köztük európai parlamenti képviselők vannak, akkor ők nem számíthatók be a taglétszámba. A tagállamonkénti legalacsonyabb támogatói számot az adott ország európai parlamenti képviselőinek a száma alapján állapítják meg (a megválasztott EP-képviselők számának 750-szerese).

A támogatói nyilatkozatok gyűjtése előtt a szervezőknek kérelmezniük kell a kezdeményezés nyilvántartásba vételét az Unió valamelyik hivatalos nyelvén, az Európai Bizottság által létrehozott online nyilvántartási rendszerben. Az így bejegyzett kérelemre a Bizottságnak két hónapon belül válaszolnia kell, és elutasíthatja a kérelem bejegyzését, amennyiben fennáll a következő helyzetek valamelyike: a) a polgári bizottság összetétele nem felel meg a szabályokban előírtaknak, nincs kijelölt képviselője; b) a kért jogi aktusra irányuló javaslat benyújtása nyilvánvalóan kívül esik a Bizottság hatáskörén, azon a hatáskörön, hogy a Bizottság a Szerződések végrehajtásához uniós jogi aktusokra nézve javaslatokat nyújtson be; c) nyilvánvalóan visszaélésszerű, komolytalan vagy zaklató jellegű; d) nyilvánvalóan ellentétes az uniós értékekkel. A nyilvántartásba vétel után a szervezők kérhetik, hogy az általuk javasolt kezdeményezés az EU más hivatalos nyelvein is nyilvántartásba kerüljön.

A támogató nyilatkozatok gyűjtése papír- vagy elektronikus formátumban történik, a támogatási nyilatkozat mintáját az egyes tagállamok eltérő módon szabályozhatják. A begyűjtött támogató nyilatkozatok ellenőrzését és igazolását az egyes országok illetékes hatóságai végzik el, ezeknek 3 hónapon belül kell kiállítaniuk az igazolást az érvényes nyilatkozatok számáról.

Mindezek után a kezdeményezők érdemi vizsgálatra és döntésre nyújthatják be kezdeményezésük a Európai Bizottsághoz, amelynek szintén 3 hónap áll a rendelkezésére, hogy eldöntse, hogyan kíván eljárni az ügyben. A Bizottság – megindokolt döntéssel – lényegében három lehetőség közül választhat: a) új jogszabályt javasol, mely az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament elé kerül; b) hatástanulmányt készíttet; c) nem hoz intézkedést.

Látható, hogy az uniós polgári kezdeményezéseknek elég nehéz tartalmi és procedurális korlátokkal kell megbírkózniuk. Mindazonáltal a "nemzeti" régiók nézőpontjából hasznos eszköznek bizonyulhatnak a sajátos hatáskörök elismertetésében, amennyiben sikerül ezt a kérdést közös európai kérdésként megfogalmazni.

 

Európai eszközökkel a nemzeti régiók jogaiért

A Székely Nemzeti Tanács már megalakulásakor leszögezett két fontos dolgot:

1. Egyetlen célja Székelyföld autonómiájának a kivívása.

2. E cél megvalósításáért kizárólag a jog és a demokrácia eszközeivel fog élni.

Az első perctől világos volt, hogy a cél eléréséhez szükség lesz a külpolitika eszközeire is, élnünk kell a nemzetközi szerződések és szervezetek adta lehetőségekkel is. Már 2008 elején határozat született arra nézve, hogy a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményez egy uniós szintű szabályozást az Európai Unióban élő, szülőföldjükön őshonos, számbeli kisebbségben élő népek és népcsoportok jogaira vonatkozóan, különös tekintettel az önrendelkezés jogára. Ez a határozat kimondta: "Ennek a szabályozásnak az Európa Tanács 1201/1993, 1334/2003, 1811/2007 számú ajánlásaira, a Regionális Autonómia Európai Chartájára, az Európa Parlament uniós állampolgárságra vonatkozó 1991. november 21.-én elfogadott határozatára kell épülnie, és nemzetközi standardként kell kezelnie mindazoknak az egyéni és kollektív jogoknak az elismerését, amelyeket az Európai Unió tagállamai eddig általánosan elfogadtak."

A Lisszaboni Szerződés megkötése után természetes volt számunkra, hogy amint arra a konkrét lehetőség megnyílik, élni fogunk a polgári kezdeményezés lehetőségével, megtalálván ehhez a partnereket Európa-szerte. Ebből a célból született a tanács 2011. júniusi ülésén az a két határozat, amelyek közül egyik feltérképezi a potenciális szövetséges nemzeti régiókat, kimondva, a kezdeményezés alapelvét: Európai népei egyenlőek, a másik pedig túl azon, hogy kimondja: a Székely Nemzeti Tanács élni kíván az Uniós polgári kezdeményezés lehetőségével, rögzíti azt is, hogy konkrétan mi a kezdeményezés tárgya.

Ezt a témát részletezi az a két tanulmány is, amely itt és itt olvasható.

Tudatában vagyunk annak, hogy az európai nemzeti régiók összlakossága bár igen jelentős, ennek ellenére nem lesz könnyű összegyűjteni az egy millió aláírást. Számos önkéntes munkájára lesz szükség ehhez.

Ha ön egyetért céljainkkal, ha úgy érzi, hogy szűkebb hazája, de egész Európa érdeke is, hogy nemzeti sajátosságokat őrző régiói megerősödjenek, jogköreik bővüljenek, több önállósággal rendelkezzenek, hogy meg tudják őrizni történelmi hagyományaikat és mindeközben ne szenvedjenek gazdasági hátrányokat, és szerepet szeretne vállalni az aláírások összegyűjtésben, kérjük, töltse ki ezt a rövid adatlapot.


Munkatársaink majd meg fogják keresni és tájékoztatni fogják a tennivalókról.

Segítségét előre is köszönjük.


Marosvásárhely, 2012. IV. 21.
A Székely Nemzeti Tanács nevében:
Izsák Balázs