Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az alma jótékony hatása

2013.02.25

   

Az alma jótékony hatása


Egyedül az alma az a fajta gyümölcs, amit más ételekkel is együtt ehetünk, anélkül, hogy erjedés lépne fel. Ezt már az ókorban is tudták róla, ezért is nevezték a gyümölcsök királynőjének. 
Nagyon könnyen tudjuk tárolni, ha csak kicsit is odafigyelünk rá, akkor eláll addig amíg, a tavaszi friss gyümölcsök megjelennek a piacon. Nagyon jól tárolható, szállítható.
 
Ha hiszed, ha nem, akár kizárólag almán is meg lehetne élni, szinte korlátlan ideig.
 
Több, mint 1000 fajta alma található a világon. Mindegyikben megtalálható a fehérje, rostanyag, keményítő, sók, almasav, cukor, csersav. Magas a foszfor, a vas, és a nátriumtartalma.
 
Az almát nagyon rövid idő alatt megemészti a gyomrunk, és szinte azonnal energiát nyerhetünk belőle. Magas foszfor tartalmának köszönhetően sokat segíthet főleg azoknak, akik szellemi munkát végeznek, vagy gyenge az idegzetük.
 
Ha régen nem ettél almát, vagyis talán kicsit elszoktál tőle, vagy nem a legjobban működik a gyomrod, esetleg az egészséges ételeket nehezebben emészted, akkor fokozatosan kezd el az almaevést, először csak egy-két falatot egyél belőle, de azt nagyon rágd meg, egy harapás almát legalább ötvenszer, mert így keveredik a legalaposabban össze a nyáladdal, és ez a legfontosabb. Utána fokozatosan emeld az adagot, de mindig ügyelj arra, hogy az alma pépként kerüljön a gyomrodba.
 
Gyümölcsöt csak magában egyél. Ha mást is kívánsz fogyasztani, akkor almát ebéd előtt, vagy vacsora előtt legalább egy órával fogyassz.
 
Bármilyen gyümölcsöt fogyaszthatsz főétkezéskén is. Ha úgy érzed, hogy az alma nem csillapítja az éhségedet, akkor ez annak a jele, hogy valami baj van a gyomroddal vagy az emésztőrendszereddel. Próbáld meg ezt tudatosan és módszeresen helyreállítani.
 
Természetesen, ha már más ételekkel megtömted a pocidat, akkor ne erőltesd rá a gyümölcsöt, mert ez nem lesz előnyös sem az egészséged, sem az emésztésed számára.
 
Jó ha tudod, soha sem a gyümölcs okozza a hasmenésedet, lázadat, vagy más kellemetlenséget, hanem az, amit a gyümölcs előtt ettél.
 
A gyümölcsök nagy része gyógyító hatású, megszabadítja szervezetünket az eddig okozott károktól, mérgektől.
 
Többek között az alma nagyon jó tisztító és gyógyító hatással van az alábbi betegségekre: 
Ételmérgezés, bélhurut, vérhas, koli baktérium okozta bélfertőzés, és akár hiszed akár nem még akkor is segíteni tud, ha veseköved van.
 
Székrekedés nélkül képes gyógyítani a hasmenést, szabályozza a bélműködésedet, tisztítja a húgyutakat, és a tüdőket.
 
Gyógyítja a reumát, a köszvényt, mivel sói oldják a húgyköveket.
 
Az alma, mint gyümölcs, savas ugyan, de mégis a szervezetet lúgosítja, hiszen organikus sói semlegesítik a fehérje bomlástermékeiből származó savakat. Kiválóan gyógyítja a hörghurutot, és a felső légúti betegségeket.
 
Jó ha tudod azt, is, hogy másként hat az édes, és másként a savanyú alma.
 
Édes almát fogyasszanak mindazok, akik székrekedésben szenvednek, vagy vérszegények, és inkább savanykásabbat mindazok, akik esetleg túltápláltak, vagy reumás fájdalmakkal küzdenek.
 
Mindkét fajtájú alma hatásos vértisztító, nagyon hasznos mindazoknak akik érelmeszesedésben szenvednek, vagy gyenge a szívműködésük, esetleg aranyerük van.
Minden embernek, de főleg azoknak, akik rendszeresen ülő munkát végeznek, legalább minden második hónapban kellene almakúrát tartani. Ez azt jelenti, hogy legalább egy napig csak almát ehet.
Lehetőleg csak egészséges, lédús, és érett almát együnk. Lehetőleg törekedjünk arra, hogy azonos fajtákat fogyasszunk, ugyanis minden almának más más a savassági foka. Ne keverjük a különböző fajta almákat egymással.
Az almát lehetőleg mindig teljes egészében fogyasszuk el. Ne dobjuk el az alma csutkáját sem, hiszen igen értékes jódot tartalmaz. Az alma fogyasztásával még az áldott állapot alatti hányingert is le lehet küzdeni.
Almakúrát egész évben lehet a szervezet regenerálása érdekében végezni 4-5 héten keresztül, melyből egy hét legyen a bevezetés. Jó étvágyat!!!!

Forrás: http://www.vargamakai.com/taplalek.html


2012.12.13. 
A zöld tea újabb jótékony hatása * Teljes cikk itt! 

A zöld teának számos előnyös hatása van: felgyorsítja az anyagcserét, segít csökkenteni a magas vérnyomást, sőt még a fogszuvasodás ellen is véd. Az új kutatásokból nemrég ráadásul az is kiderült, hogy javítja a memóriát és a kognitív funkciókat is. A legtöbben reggelente kávét vagy erős fekete teát isznak, hogy kicsit élénkebben induljon a napjuk, a zöld teát pedig inkább a délutáni relaxáláshoz fogyasztják. Az új kutatások szerint azonban reggel is érdemes a zöld tea mellett voksolnunk, mivel ez a teafajta is segíthet beindítani napunkat. A svájci bázeli egyetemi kórház tudósai 12 egészséges férfit vontak be a kutatásba. A csoport fele olyan italt kapott, amelyben zöldteakivonat volt, a többiekkel azonban placebót itattak. Ezután mindkét csoport tagjait arra kérték, hogy töltsenek ki egy memóriatesztet, miközben a kutatók MRI-vel vizsgálták az agyukat. Az eredményekből kiderült, hogy a zöld tea hatására a kutatók fokozott aktivitást tapasztaltak a dorzolaterális prefrontális kéregben, amely a munkamemóriáért felelős terület és a problémamegoldással, valamint a koncentrálással van összefüggésben. Stefan Borgwardt, a kutatás vezetője szerint a zöld tea valószínűleg segít meggátolni, hogy az idegi ingerületátvivő anyagok, szakszóval a neurotranszmitterek (például a dopamin vagy az adrenalin) lebomoljanak. A tanulmány a European Journal of Clinical Nutrition oldalain jelent meg. (mno.hu)